Hamarosan elkezdődik egy újabb tanév.

Az előző tanév is úgy ért véget, hogy nem csengettek ki, nem búcsúztak el a diákok az iskolától, a tanároktól. Néma csend honolt a volt iskolánkban. A falak már máladoznak, felveti a gaz az udvart, dohos szag terjeng a termekben. Minden az enyészeté lesz.

27 éve léptem ki diákként utoljára az iskola falai közül. Ennyi év elteltével is - mikor elhaladok az iskola máló vakolatú épülete előtt - összeszorul a szívem. Gyermekkori emlékeim derengenek fel, jók és rosszak egyaránt.

Emlékszem, hogy a tanórák szünetében boldogan játszottunk (néha órákon is, bár ezt a tanárok nem nézték jó szemmel). Felrémlik néha egy-két csínytevés, melyet elkövettünk, bár a felelősségre vonás már nem volt olyan szórakoztató, de legalább tanultunk az esetből. Persze voltak olyan sérelmemre elkövetett csínyek, amik nekem nem estek jól. Na és persze voltak olyanok is, mikor olyanért vontak felelősségre, amihez semmi közöm sem volt.

Később, ahogy felcseperedtünk és már a felsőbe mehettünk ezek a csínytevések egyre ritkultak.

Mi még voltunk kisdobosok és úttörők. Voltak őrsgyűlések és örsi kirándulások. Itt játszva megtanultuk milyen is egy csapathoz tartozni. Voltak őrstagok, akik külföldi (orosz) diákokkal leveleztek, így gyakorolták és sajátították el az orosz nyelvet (mi még oroszul és szovjet minta szerint tanultunk).

Nem volt minden tantárgy a kedvencem, de némelyiket kedvenc tanáraink megszerettették. Ilyen volt a történelem, Józsi bácsi a faliújságon vetélkedőt hirdetett, melyre boldogan készültem, mert öröm volt az elismerés.

Nem szerettem, ahogy Rozália tanárnő a matematikát tanította, és ahogy számon kérte. Nem volt sikerélményem, pedig igen is tudtam az anyagot, de Ő alulértékelt. Épp ezért kicsit örültem is mikor férjével János tanár úrral együtt elköltöztek. Az új matek tanár (nevére már nem emlékszem) felismerte bennem a tudást, javítani tudtam eredményeimen. Olyannyira, hogy a középiskolában már matematika versenyeken indultam.

János tanár úr volt az osztályfőnökünk, távozása után egy fiatal tanárnénit kaptunk Erika nénit, aki oroszt tanított és ének-zenét. Néha kiszaladt az óráról, mert nem bírt velünk nyolcadikosokkal. Mi voltunk az első osztálya a főiskoláról kiszabadulva. Nem volt könnyű neki egy végzős osztállyal. De mára nagyszerű tanárrá vált. Most némelyikünk csemetéjét tanítja, igaz már nem a reffi iskolában, de itt Kovácsházán.

Nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, nélkülük nem lennék az aki!