Magam mögött hagyom Mezőkovácsházát, átrobogok a vasúti síneken. Jobbra pillantva látom az állomást, az egykori malmot, amely ma gabonatároló. Ennek közelében volt a kisvonat telephelye, váróteremmel, jegypénztárral, a nagy szerelőcsarnokkal, ahol a mozdonyokat, a kocsikat javították. Később itt alakították ki a Volán-telepet. Most elhagyottan, gazdátlanul áll a pusztában. A nagyállomással szemben terült el a kisvasút rámpája. Itt rakták át az uradalmakból, gazdaságokból érkező terményeket a nagy vagonokba, hogy tovább vigyék Szeged-Csanád, Békéscsaba felé. Befordulok a nyílegyenes, mintegy másfél kilométeres utcára, amelyet, a később kialakított keresztutcákkal együtt mérnökök terveztek. Az idegenek pusztítása után az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején megérkeztek az első telepesek Heves-Nógrád, Árva és Gömör vármegyéből. Ekkoriban, pontosabban 1813-ban alakult ujjá a település 300, zömében református vallású lakossal, amelynek a történelem során több neve is volt. Hívták Bittó-Kovácsházának, Új-Kovácsházának, Érmelléki-Kovácsházának, hogy megkülönböztessék magukat Hosszú-, illetve Mezőkovácsházától. Végül Reformátuskovácsháza mellett tették le a garast. Glasán Bittó Imrének nagy szerepe volt a két település felvirágoztatásában. Meghonosította a kovácsházi pusztán a dohánykertészetet. Fejlődött a falu is. Már 1815-ben megalakult az előljáróság bíróval, jegyzővel, utcakapitánnyal, kisbíróval, számadóesküdttel. Az 1900-as évek elején nagyközséggé nyilvánították. Ekkor már a közigazgatásban főjegyző, segédjegyző, anyakönyvvezető, adóügyintéző, írnok, törvény-, és kisbíró, valamint 12 esküdt dolgozott a községházán. A település feje az öregbíró volt. Az egyházközség 1812-ben alakult meg. Az első prédikátort Tar Jánosnak hívták. Mellette Ács János kurátor, Seres István bíró, Fekete Mihály esküdt alkotta a vezetőséget.
Már a Táncsics Mihály utcán járok, amely a városrész központja. Megállok a szépen felújított református templom előtt. Nézem a falán elhelyezett fekete márványtáblákat, amely az első világháborúban elesett 80 helyi katona nevét örökíti meg. Az ezredfordulón kopjafát is állítottak a szentély elé, amelyet Deák-Fogarasi András lelkész édesapja faragott. Az alkotás a reménységet, a jövőbe vetett hitet, az összefogást, a magyarság megmaradását, az egymáson való segítést szimbolizálja. Először csak imaház volt a faluban, mígnem 1898-ban egyházi segítséggel, kölcsönökből, adományokból, Regdan Sándor tervei alapján felépítették a templomot.
Csend vesz körül, mintha istentiszteleten lennék. Csak egy mackóruhás idős asszony gyalogol a járdán, szemben velem, az aszfalt úton, elektromos kerékpáron suhan a fejkendős nő, a másik oldalon a filagória alatt fiatal lány kevergeti a kávéját. Feltűnik, hogy szinte az összes régi középületet felújították. A buszmegálló mögött van az egykori községháza, mellette a jegyzői lakás. Más világ volt akkoriban, amikor még a községháza udvarán lakott a kisbíró, az istállóban tenyészállatokat gondozott, leveleket kézbesített és kidobolta a faluban a legfrissebb híreket, teendőket. A régi „refi öregkút” megadta magát az időnek. Már csak emlék, hogy az 500 méter mélyről feltörő, 50 fokos víz táplálta a Havas-féle, „Néplavornak” becézett fürdőt. És itt van a mai Tájház épülete, amelyben egykoron Jassik Lajos honvéd őrmester, 1848-as nemzetőr élt. A házat 2014-ben rendbe hozták, azóta itt van a helytörténeti gyűjtemény. A szabadságharcost 1945 után a község vezetői elfelejtették. Ma már a helyreállított síremlékét gondozzák a helyiek és itt tartják minden esztendőben a március 15. ünnepséget. Megállok az elnéptelenedett iskola előtt. A falán elhelyezett tábla a Nagyselmeczy tanító házaspár emlékét őrzi. Nagyselmeczy Istvánt ismertem, a kiváló tanító, iskolaigazgató tevékenyen részt vett a közéletben is, tanácstag, tanácselnök-helyettes volt, részt vett a Hazafias Népfront munkájában, szervezte a fiatalok táboroztatását, könyveket, visszaemlékezéseket írt. Említésre méltó, hogy itt született az első magyar diplomás tanítónő, Kalocsa Róza.
A második világháború után új világ köszöntött Refkovácsházára is. Megalakult 1950-ben a 330 kataszteri hold földön gazdálkodó Dózsa téesz, a helyi tanácsnak ekkoriban 51 rendes és 23 póttagja volt. Aztán befellegzett az önállóságnak, 1969-ben Mezőkovácsházához csatolták, így jött létre a világ talán leghosszabb nevű települése: Mezőkovácsháza-Reformátuskovácsháza. Az itteniek mindig is nyakas református emberek voltak. Próbáltak tiltakozni, petíciót gyártani valami ellen, kevés sikerrel. Már a 20. század első felében többször kezdeményezték például, hogy Babó-majort a faluhoz csatolják. Nem lett belőle semmi. Aztán 1994-ben népi mozgalom indult az önállóságért, de ez is hamvába hullt. Később 2014-ben előterjesztést készítettek részönkormányzat létesítésére, a mely kezdeményezés szintén kútba esett
Az utca végén, az Orosházára vezető út mellett áll a Farmer csárda. Emlékszem, itt tartották gyűlésüket 1991-ben a kovácsházi radikális kisgazdák, amelyről terjedelmes riportban számoltam be a Délkelet hasábjain. A főhelyen az FKGP akkori elnökének, Torgyán Józsefnek frissen kiadott könyve díszelgett. Nem csoda, hiszen Kovácsháza kisgazdafellegvárnak számított akkoriban, több mint 130 tagja volt a pártnak. Refkovácsházán született Bakos István Géza, aki az édesapja nyomdokain járva újjá szervezte a helyi kisgazdamozgalmat, tisztségeket töltött be az országos, a megyei szervezetben, majd polgármesterré választották. Ma is itt él, gazdálkodik.
Innen nézek vissza az egykori falura, amely 1986, a várossá alakulás óta Mezőkovácsháza városrésze. Egykor épült itt óvoda, iskola, kultúrház, könyvtár, napközi otthon. Ma már csak az óvoda működik. Mégsem kelti a lerobbant település látszatát, mint megannyi társa a megyében. Nemsokára átadják az Innovációs Oktatási és Közösségi Központot. Sokat mond, hogy Refkovácsházán 1949-ben 1500-an éltek. A mostani népességről nincsenek adatok. Egyesek tudni vélik, hogy az utóbbi tíz esztendőben 10 százalékkal gyarapodott a városrész lakóinak a száma, nagyjából ezren vannak.
Ami biztosnak látszik: bírája, főjegyzője, esküdtje és kisbírója, de polgármestere sem lesz a településnek. A kopjafa a templom előtt viszont jó jel. Az összetartozást, a megmaradást, a jövőt és a hitet jelképezi.
Vessünk rá egy pillantást, ha arra járunk.
A fenti cikket a facebook-ról "mentettem meg" mielőtt a face süllyesztőjébe kerül!
